Merida Big.Nine 500 kerékpárteszt

A BikeMag cikke. Írta: Bognár tamás.
Az eredeti cikk itt olvasható.

 

A Merida Big Nine széria csúcsát teszteltük már, de az 500-as esetében csak a név azonos, a célközönség, a geometria és persze az ár, illetve a felszereltség is más. Viszont hasonlóan feltűnő.

Mázlim volt, mert két éve én voltam kint a Big.Nine Team sajtóbemutatóján és tesztjén is, sőt még az Albstadt Maraton „hosszú” távot is lenyomhattam vele, így alaposan meg tudtam ismerni a cég XCO csúcsmodelljét. Ennek nagyon messzi leszármazottja az alumínium vázas, 500-as névre keresztelt gép, amit most kaptunk kezeink közé. De nagyjából annyi a hasonlóság közöttük, mint egy E200D Mercedes és az E-63 AMG között.

A Big.Nine 500 nem karbon, hanem 6061-es RaceLite TFS alumínium vázra épül és éppen a 300 ezer forintos lélektani határ alá árazták be. Kinek szól igazából ez a bringa? Azoknak akik akár az első (vagy az első minőségi) montijukat veszik, nem akarnak egy vagyont költeni rá, de egy terepen is megbízható gépet keresnek. Mindezek mellett nem szeretnének versenyzős geometriát vagy kormányra hasalós üléspozíciót, hiszen maximum egy-egy maratonon indulnának hobbiból, semmi komolyabb. Ezzel viszont a kezdők sem fognak mellélőni, mert egy nagyon jól kezelhető bringa, ami megkapta a csúcsmodell 70 fokos meredekségű fejcsőszögét, de másfél centivel magasabb a fejcsöve ami kiegyenesedettebb üléspozíciót eredményez, amihez még jön a rövidebb felsőcsőhossz és tengelytáv is. Ez utóbbi kettő azonban talán túlzottan is agilis viselkedést kölcsönöz neki, már-már dirt bringa szerűen terelgethető, amit személy szerint imádtam, de kezdő, vagy nem túl tapasztalt bringások talán túlzottan idegesnek találhatják. Viszont a választék egészen komoly, hiszen akinek túl nagy lenne a 29″-os kerék az 27.5-essel is megveheti, hiszen a Big.Seven 500 ugyanez a bringa kisebb kerekekkel. Vázméretből pedig az egészen kicsi XS (13.5″)-től egészen az L (19″)-esig terjed mindkét kerékméretnél.

Az eredeti cikk itt olvasható.

 

500_grnblk_MY2018.jpg
2018 Merida Big.Nine 500
Terméklap